1 fejezet

   
Sziasztok!

Nos meghoztam az első fejezetet igaz kissé késve de ezt nézzétek el nekem :)

Jó olvasást kívánok hozzá :)

És a véleményeknek nagyon örülnék köszi :)

1. Fejezet
   
   
   
   
   
   
   
   
   Isabella Swan vagyok de, jobban szeretem a Bellát. 16 éves és holnap lesz az esküvőm ez kéne, hogy legyen életem legszebb napja, de nem vagyok boldog. Nem tudom mi az igaz szerelem, és nem szeretem, volna sohase szerelem nélkül férjhez menni. De édesapám kérése ellen nem tudtam mit tenni már az iránta érzet tisztelet véget sem. Bár elmondtam atyámnak, hogy mi a véleményem a házasságról és a szerelemről, azt hittem majd meg szid e helyett elmesélte, miért kell hozzá mennem Leonció Martinezhez a leendő férjemhez. Nem ismerem ezt az embert és nem is, igazán tudok róla semmit csak, hogy nemesi és magas rangú családból származik. Ami a mai világba nagyon fontos és úgymond édesanyám szavaival élve jó fogásnak számít úgy, hogy ne aggódjak és igyekezzek kedves lenni vele. De vajon édesanyám mit értet azon, hogy igyekezek kedves lenni vele? Nem tudom pontosan mi a dolga egy feleségnek, erről kérdeztem is édesanyámat de, csak annyit mondott majd meg tanulom és boldogulok majd. Gondolkodásomat egy halk mégis erőteljes kopogás zavarta meg.

• Szabad! – szóltam és édes anyám jött be szobámba.
• Bella kincsem mért nem alszol még, holnap frissnek és szépnek kell lened. – szidott meg anyám. Igaza van tényleg aludnom kéne már de, nem tudok és ideges is, vagyok. Aggódom a holnap éjszaka miatt egy szobában, sőt mi több egy ágyban kell aludnom egy férfival és én még soha nem aludtam senkivel sem együtt. És halottam hogy valami házassági kötelességem is lesz azon az éjszakán de, nem tudom, mi hiába kérdeztem meg bárkit, akár anyámat nem mondtak semmit.
• Nem tudok anyám aludni ideges, vagyok a holnapi nap miatt.
• Izgulsz kincsem ez teljesen normális, feküdj le szépen és meg látod, hamar el fogsz aludni, hozok, neked még egy levendula teát a kicsit meg nyugtatja az idegeidet, és hamarabb elalszol tőle. – igaza van anyámnak aludnom kéne talán akkor hamarabb, túl leszek az egészen. Anyám hamar visszaért a teával gyorsan meg ittam és el is aludtam tőle. Éjszaka egy erdőben sétáltam álmomban egy férfival gyönyörű aranybarna szeme volt de az arcát nem láttam mostanában mindig ezekkel, a szemekkel álmodom, nem tudom ki ő de, teljesen megbabonáznak a szemei. Reggel lassan nyitottam ki a szememet nem akartam fel kelni ez volt az utolsó éjszakám ebben a házban és ebben az ágyban mától teljesen megváltozik az életem, és nem tudom, hogy jó lesz ezen ez nekem. Reggeli elmélkedésem közben felöltöztem és lementem a konyhába, hogy megreggelizem.
• Jó reggelt anyám, apám. – köszöntem illedelmesen.
• Jó reggelt kincsem, jól aludtál?
• Igen apám.
• Bella gyorsan reggeliz, meg aztán segítek felöltözni és elkészülni, nem soká kezdődik az esküvő. – siettet anyám. Én meg egy mosolyt erőltetve magamra válaszoltam neki.
• Igen anyám sietek. – 10 perc alatt megreggelizetem és felmentem a szobámba ott vártam anyámat. Hamar felért leültetett a fésülködő asztalom elé és megcsinálta a hajamat és tett rám egy enyhe kis pirosított. Segített felvenni az esküvői ruhámat. 2 óra alatt elkészültünk és mehetünk a templomba. Anyám is elment készülődni én meg úgy döntöttem, hogy addig lesétálok a napaliba. A lépcső alján édesapám ált és anyámat várta.
• Gyönyörű vagy kislányom. – szólított meg apám. – Nagyon büszke vagyok rád. Tudom, hogy semmit nem tudsz, róla és még csak alig láttad Leonció urat, de hidd el jó férjed lesz és nagyon fog téged szeretni. Kérlek kincsem légy türelmes magadhoz, tudom, hogy mi a véleményed a házasságról és a szerelemről, de hidd el idővel, megszereted majd Leonció urat.
• Igaza van apám, remélem, hogy idővel majd szeretni fogom Mr. Martinezt, de most még nem tudom, meg kell ismernem kicsit és igyekszem majd jó felesége lenni. – próbáltam nyugtatni édesapámat, hisz ő akarta, hogy hozzá menjek, de muszáj volt különben földön futóvá lettünk volna, így hát inkább feláldozom magam a családom érdekében. Én meg inkább megszeretem majd Leonció urat, és jó felesége leszek. Menni fog ez nekem a családom érdekében mennie kell. Nyugodj meg Bella nem lesz semmi baj. Ne aggódj fölöslegesen. Próbáltam magam is nyugtatni.
• Kész is vagyok, mehetünk. – szólt anyám a lépcső tetejéről lefele jövet.
• Gyönyörűek vagytok mind a ketten. – dicsért minket apám. Elindultunk a templom fel. Az út nem volt hosszú 5 perc volt séta kocsikázva nagyon szépen fel volt díszítve a hintó virágokkal. A virágok között meg találtam a kedvenceimet is a nárciszt, a rózsát és a liliomot is. A menyasszonyi csokrom is liliomokból ált. apám kisegítet minket a hintóból, anyám előre ment, mi meg vártunk a templom előtt, míg felcsendül a nászinduló. Még két perc és felcsendül a nászinduló. Nincs, vissza út meg kell tennem a családomért, remélem legalább boldog, leszek. És elkezdődőt a zen elindultunk apám végig vezetett a padok között. A pap belekezdet a szokásos szövegbe de, nem tudtam rá figyelni teljesen máshol járt az eszem, csak akkor kaptam, észbe mikor meg kérdezte, hogy akarom ezen az itt megjelent Leonció Martinezt hites férjemül.
• Igen, akarom. – Kész most már tényleg nincs visszaút. Megtettem hozzá mentem egy olyan emberhez, akit nem ismerek és nem szeretek. Csak az idő maradt, hogy meg szeresem és boldoggá tegyem, most pedig meg kell csókolnom. Életem első csókja és nem pont így képzeltem el de ez ellen már nincs mit tenni. A vendégek és a szüleim gratuláltak nekünk. És elkezdődött a lakodalom próbáltam magam jól érezni és azt mutatni a külvilág felé, hogy jól vagyok és boldog, de nem voltam az. Hamar eltelt az idő csak azt vettem észre, hogy az új otthonom fele megyünk és kezdtem pánikba esni, amit anyám is észre vett rajtam. Ki kívánkozott belőlem egy kérdés, de az hogy nem kellett volna csak már akkor jutott eszembe mikor már feltettem az édesanyámnak.
• Most mi fog történi? – kérdeztem meg
• Ez a nászéjszakád édesem, majd minden alakul a maga rendjén, meglátod ne aggódj. – Próbált nyugtatni édesanyám. Nem sok sikerrel túl ideges voltam. Anyám be vezetett egy nagy háló szobába melynek a közepén egy hatalmas baldachinos ágy állt. Rémült tekintettel néztem anyámra, de ő nem szólt egy szót sem csak lesegítette a menyasszonyi ruhámat és magamra hagyott. Bebújtam az ágyba mondván, hogy akkor nyugodtan alszok és még se fog semmi, sem történni. De pár perc elteltével belépet a férjem is a szobába. És az ágyhoz közeledett én pedig elkezdtem félni, hogy most mi lesz.